A BESURRANÓ

2009. december 22-én éjjel 3óra. Egy kis karácsony előtti mulatság után tartottam egy kedves ismerősömhöz, aki a Kálvin tér közelében lakik. Max hangerőn dübörgött az iPodomból az új 30 Seconds To Mars lemez, amit különösen kedvelek.
Megérkezvén a kapuhoz, elővettem a telefonom, hogy kibogarásszam belőle a kapukódot, melyet egy korábbi sms-ben kaptam meg. Harmadik próbálkozásra elfogadta a számkombinációt, és bejutottam a házba. Épp a Hurricane c. eposz üvöltött a fülesemből, melyet amúgy Kanye Westtel közösen hangszereltek, és a kedvencem a lemezről. Felmentem a lépcsőn, benyitottam a bejárati ajtón, ami legnagyobb meglepetésemre nyitva volt. Felhívtam a lányt, aki közölte, hogy csak lerohant 1 perce a boltba, de már jön is, pillanatok kérdése, és fölér ő is a lakásba. Bevallom őszintén, kissé morcos lettem, hiszen azt hittem, ő majd fönt vár engem, mégis egyedül voltam a kecóban. Ingerültségemet ismét a telefonom bánta, melyet határozott mozdulattal, a bejárati ajtóhoz közeli asztalra dobtam, majd elmentem a slozira. Nem is sejtettem, mekkora bakit követtem el…
Végezvén dolgommal, kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, és rémülten pillantottam meg egy kötött sapkás idegent, amint épp rohant kifelé. Hirtelen fel sem fogtam a történteket, de a nyomába eredtem. A bejárati ajtóig jutottam, mert mikor odaértem és kinyitottam, megláttam az előtte álló leányzót, akit vártam, majd sürgősen beinvitáltam a lakásba, mondván ott majd biztonságban lesz. Közösen megállapítottuk, hogy a kecóban minden sértetlen, és nem tűnt el semmi, pedig tele volt a bejárati ajtóhoz közeli konyha a karácsonyi bevásárlás eredményével, telis tele megpakolt zacskókkal. A lány elmondta, hogy mikor jött föl, a folyosón találkozott az alakkal, aki mormogva-szitkozódva elrohant mellette úgy, hogy majd’ fellökte őt. Velem ellentétben ő a sapkáján kívül az arcát is látta, és elmondta azt is, rettentően büdös volt az illető.
Elkezdtem neki mesélni a történetet a megérkezésem pillanatától, amelynek utolsó néhány mondata valahogy így hangzott; „Megérkeztem a lakásba, nyitva volt az ajtó, meglepetten nyugtáztam a tényt, hogy üres a lakás, majd felhívtalak, hogy ugyan merre lehetsz. Mikor mondtad, hogy pillanatok kérdése, és itt vagy, magányos dühömben az asztalhoz csaptam a telefonom, és utána elmente… szóval pont ide dobtam a telefonom és… Hol van a telefonom???” Ez után persze perceken keresztül szitkozódtam, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a besurranó lenyúlta a telóm! Amellett, hogy nagyon megszerettem a pár hete nálam lévő készüléket, nehéz eltekinteni azoktól az apróságoktól, hogy ajándékba kaptam, hogy telis-tele volt fontos, nehezen pótolható telefonszámokkal, meg hogy amúgy sem egy olcsó darabról van szó.
Ezek után viszonylag nehezen sikerült nyugovóra térni, órákig forgolódtam, míg el tudtam aludni. Sosem gondoltam, hogy velem is megtörténhet hasonló eset, úgyhogy ezentúl biztosan körültekintőbben lépek be a házba, zárok be magam után minden ajtót, rácsot, mert tragikusabb vége is lehetett volna a történetnek, ha egy agresszív betörővel találjuk szembe magunkat!
Mindenki legyen nagyon-nagyon figyelmes!

ToMi